2010. december 31., péntek
2010. december 26., vasárnap
Boldog karácsonyt!
Szegény Juditom! Sajnálom, hogy a család helyett munkával töltöd a karácsonyt! De tudom, hogy a párod melletted van és vigyáz Rád! Boldog Karácsonyt Nektek!
2010. december 14., kedd
Párizs - London - Stuttgart
A párizsi Peripherique. Hihetetlen gyorsan kiürült a máskor oly zsúfolt autópálya. Elakadt kamionok, autók mindenfelé.Mikulás alkalmából úton Párizs fölé és alá, Orleans mellé. Éjszakai havas autózás, első lerakón minden rendben, másodikra késői érkezés miatt reggelig várni kell. Végül ez is megvan, indulás vissza Párizsba, papírt kell vinni Angliába. A felrakás simán indult, eső kopogott a fülkén. Indulás után az esőt havas eső, majd igazi nagy pelyhekben hulló hó váltotta fel. A Peripheriquer-re érve aztán a hó lefagyott az útra és megállt az élet. Iszonyú küzdelem kezdődött az előre jutásért. A motorosok hátrahagyták járműveiket, később láttam, hogy ezeket a motorokat egy erre specializált autó szedi össze. Három óra alatt sikerült is kb. 4 métert megtenni. Sosem volt még ehhez hasonló "élményben" részem. Félelmetes volt. Egyszerűen semmi nem történt, nem takarítottak, nem sóztak, a kamionok sorra akadtak el, nagy nehezen a hólánc segítségével sikerült továbbjutni. Párizs olyan, mint egy ementáli sajt, tele alul - és felüljárókkal, emelkedőkkel, iszonyat forgalommal. Arra gondoltam, hogy szidjuk az otthoni téli felkészülést, teljesen feleslegesen. Párizs világváros, a belső körgyűrű négysávos, minden időben nagyon forgalmas útszakasz. Mégis egyetlen hótoló sem jelent meg . Németországban már októberben látni sószóró autókat.
Ennyit Párizsról.
A hajóút már sokkal jobb volt, azt hiszem, párszor már leírtam, mennyire szeretem Angliát.
Ennyit Párizsról.
A hajóút már sokkal jobb volt, azt hiszem, párszor már leírtam, mennyire szeretem Angliát.
2010. december 1., szerda
Régi szenvedély...
Igen, ez egy motoros sárkányrepülő. 1992-ben vizsgáztam le és lettem SES pilóta, majd közel 8 évig semmi közöm nem volt hozzá. Csak a szívem mélyén vágyódtam vissza a reptérre és pilótatársaim közé. Mígnem egyik délután a rutinpályán dolgozgatva találkoztam egy régi-régi pilótatársammal, aki kicsábított Börgöndre. Mondanom sem kell, hogy nem kellett sokat könyörögnie. Ott aztán el is vitt repülni, és innentől kezdve végem volt. Hamarosan megismerkedtem Bánhidi Tanárúrral, aki kezelésbe vett és alapos ismeretfelújító kiképzést tartott nekem, miután újra mertem egyedül, sőt! utassal repülni. Életem egyik leggyönyörűségesebb korszaka volt! Ezúton is köszönet érte!!!
Franciaországban 2010. szeptember 17.
Még le sem pakoltam amikor megjött a következő feladatom. Szakadt az eső, Pest mellől indultam tovább. M5 autópálya álló forgalom, nekem meg sietnem kellene, mindenféle időm (vezetési, munka-) fogytán. Megérkeztem a felrakóra, ami egy transzformátorgyár volt. Meglepett arccal fogadtak ismét (már kezdem megszokni ezt a hű...meg nahát...csodálkozós reakciókat :D), hiába mondtam, hogy mit szeretnék, lehívták hozzám az igazgatót. Ő is furcsán nézett rám, de miután megmondtam, mit akarok, végre megértette és felvezetett az irodába. Menet közben kisebb idegenvezetést tartott, elmesélte, mit gyártanak, és hová szállítanak, nagyon érdekes volt. Végre megkaptam az árut is, amit szakadó esőben raktunk fel. Két targoncás lent én a platón, de valamennyien bőrig áztunk. Az a jó az oldalfalas pótkocsiban, hogy ha oldalról-rakodás közben esik az eső, akkor a ponyvában felgyülemlő esővízben meg is lehet fürödni...volt alkalmam kipróbálni...de csak plusz 24 fok felett ajánlom... A rakodás végeztével kis tisztálkodás után indultam a második helyre, az M0-n szintén dugó, de szerencsére csak rövid ideig akadályozott a haladásban. Sima felrakodás, minden papír rendben, rövid alvás otthon, szombat hajnalban indulás.
Már rutinból megyek át Ausztrián és Németországon, minden gond nélkül. Franciáknál is egészen az utolsó 30 km-ig minden rendben volt. De ekkor elvesztettem a fonalat. A GPS vitt volna egyenesen a faluba, de mindenhonnan ki volt tiltva a 12t-nál nehezebb jármű. Most megint bajban voltam, de alkalmaztam a "menj tovább egy lehajtóval" módszert, ez az olaszoknál be szokott válni. Ez esetben azonban hiába mentem tovább, egészen egyszerűen nem tudtam a cél közelébe férkőzni. Mindegy-gondoltam-és behajtottam a GPS szerinti irányba. Igaz, hogy pár km-t tilalmas helyen mentem, de végül rátaláltam a helyes útra és nagyon gyorsan meglett a lerakó. Itt egy kicsit várni kellett, pont ebédidőre érkeztem így ettem én is pár falatot. Lerakás után észrevettem, hogy nem termeli fel a levegőt a kompresszor, pontosabban feltermeli, de valahol el is szökik. Te jó ég! Óvónői végzettségem nem alkalmas mindenféle műszaki probléma elhárítására... Nagy nehezen kiértem a faluból, és egy elhagyatott út mellett meg kellett állnom, két falu között. Jobbról tehenek legelésztek békésen, néha elment mellettem egy-két autó, de alapjában véve csend volt. Értesítettem az otthoniakat, meglepő nyugodtsággal fogadták a hírt. Nézzem, meg, honnan jön a levegő, próbáljam meg elkötni a légvezetéket, kössem le a piros csavaros cuccot, meg a sárgát...szóval tanultam szerelni. Mindenkitől kaptam jó tanácsokat, igyekeztem eleget tenni, de nem jutottam dűlőre a pótkocsimmal. Már igazán csupa kosz voltam, merthogy a pót alatt mászkáltam, de hiába volt minden erőfeszítés. És ekkor eltörött a mécses. Keserves sírásban törtem ki. Féltem, és mérges voltam, hogy nem tudom elhárítani a hibát. Rettegtem, ha arra gondoltam, hogy itt a semmi közepén kell éjszakáznom...de csak besötétedett. Hajnalban kellett volna továbbindulnom, de sajnos a pótkocsifék megfogta az autót, így meg sem bírtam mozdulni. Megvártam a reggelt, és hazaszóltam, mi legyen. A rettegésem ellenére jól aludtam, de nagyon örültem a nap első sugarainak. Megbeszéltük, hogy a közeli városka kamionos szervizéig elmegyek és majd ott segítenek, így megtettem az előkészületeket és sikeresen elcsattogtam a műhelyig, ahol nagyon hamar megjavították a hisztis pótkocsit. Ezután suhantam is a felrakómra, Dijon mellé. Gyönyörű időben autóztam dimbes-dombos tájakon és megint csak azt sajnáltam, hogy nincs itt velem senki, aki dokumentálhatná a történteket, fotókkal kiegészítve. Csodálatos út után gyorsan célhoz értem, de sajnos csak másnap rakták meg a kocsit. Itt is megismertem egy magyar sofőrt, aki Németországban él a családjával, de jönnének haza. Rakodás után elindultam hazafelé. Kicsit nehézkes ez a kanyar, mindenhol akadályokba ütköztem. Német A5-ös autópályán aztán utolért a végzet. TMC üzenetben olvastam, hogy kamionbaleset az autópályán. Iszonyat dugó, hosszú órákon keresztül meg sem mozdult a kocsisor. Kiolvastam az Új hold c. könyvet is várakozás közben... Végül letereltek bennünket az autópályáról, de itt is csak araszolgatni lehetett. 6 órás csoszogás után visszaértem az A5-re, de a dugónak ezzel nem lett vége. Szerencsére le kellett hajtanom erről az iszony autópályáról és ráhajtottam az A8-ra, ami kissé szellősebbnek bizonyult, de mivel a vezetési időm elfogyott, be kellett állnom egy parkolóba, ahonnan kilógott a pótkocsi vége. Mindegy. Alvás, és reggel hajtás tovább.
Már rutinból megyek át Ausztrián és Németországon, minden gond nélkül. Franciáknál is egészen az utolsó 30 km-ig minden rendben volt. De ekkor elvesztettem a fonalat. A GPS vitt volna egyenesen a faluba, de mindenhonnan ki volt tiltva a 12t-nál nehezebb jármű. Most megint bajban voltam, de alkalmaztam a "menj tovább egy lehajtóval" módszert, ez az olaszoknál be szokott válni. Ez esetben azonban hiába mentem tovább, egészen egyszerűen nem tudtam a cél közelébe férkőzni. Mindegy-gondoltam-és behajtottam a GPS szerinti irányba. Igaz, hogy pár km-t tilalmas helyen mentem, de végül rátaláltam a helyes útra és nagyon gyorsan meglett a lerakó. Itt egy kicsit várni kellett, pont ebédidőre érkeztem így ettem én is pár falatot. Lerakás után észrevettem, hogy nem termeli fel a levegőt a kompresszor, pontosabban feltermeli, de valahol el is szökik. Te jó ég! Óvónői végzettségem nem alkalmas mindenféle műszaki probléma elhárítására... Nagy nehezen kiértem a faluból, és egy elhagyatott út mellett meg kellett állnom, két falu között. Jobbról tehenek legelésztek békésen, néha elment mellettem egy-két autó, de alapjában véve csend volt. Értesítettem az otthoniakat, meglepő nyugodtsággal fogadták a hírt. Nézzem, meg, honnan jön a levegő, próbáljam meg elkötni a légvezetéket, kössem le a piros csavaros cuccot, meg a sárgát...szóval tanultam szerelni. Mindenkitől kaptam jó tanácsokat, igyekeztem eleget tenni, de nem jutottam dűlőre a pótkocsimmal. Már igazán csupa kosz voltam, merthogy a pót alatt mászkáltam, de hiába volt minden erőfeszítés. És ekkor eltörött a mécses. Keserves sírásban törtem ki. Féltem, és mérges voltam, hogy nem tudom elhárítani a hibát. Rettegtem, ha arra gondoltam, hogy itt a semmi közepén kell éjszakáznom...de csak besötétedett. Hajnalban kellett volna továbbindulnom, de sajnos a pótkocsifék megfogta az autót, így meg sem bírtam mozdulni. Megvártam a reggelt, és hazaszóltam, mi legyen. A rettegésem ellenére jól aludtam, de nagyon örültem a nap első sugarainak. Megbeszéltük, hogy a közeli városka kamionos szervizéig elmegyek és majd ott segítenek, így megtettem az előkészületeket és sikeresen elcsattogtam a műhelyig, ahol nagyon hamar megjavították a hisztis pótkocsit. Ezután suhantam is a felrakómra, Dijon mellé. Gyönyörű időben autóztam dimbes-dombos tájakon és megint csak azt sajnáltam, hogy nincs itt velem senki, aki dokumentálhatná a történteket, fotókkal kiegészítve. Csodálatos út után gyorsan célhoz értem, de sajnos csak másnap rakták meg a kocsit. Itt is megismertem egy magyar sofőrt, aki Németországban él a családjával, de jönnének haza. Rakodás után elindultam hazafelé. Kicsit nehézkes ez a kanyar, mindenhol akadályokba ütköztem. Német A5-ös autópályán aztán utolért a végzet. TMC üzenetben olvastam, hogy kamionbaleset az autópályán. Iszonyat dugó, hosszú órákon keresztül meg sem mozdult a kocsisor. Kiolvastam az Új hold c. könyvet is várakozás közben... Végül letereltek bennünket az autópályáról, de itt is csak araszolgatni lehetett. 6 órás csoszogás után visszaértem az A5-re, de a dugónak ezzel nem lett vége. Szerencsére le kellett hajtanom erről az iszony autópályáról és ráhajtottam az A8-ra, ami kissé szellősebbnek bizonyult, de mivel a vezetési időm elfogyott, be kellett állnom egy parkolóba, ahonnan kilógott a pótkocsi vége. Mindegy. Alvás, és reggel hajtás tovább.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)