Igen, várakozom. Ebben az évben mindig várok valamire. Januárban vártam, hogy április legyen és eltemethessem a mamámat. Áprilisban munkára vártam, ami meg is érkezett, de mégis itthon maradtam, mert a "zuram" nem engedett el. Ezt a manővert aztán többször is megcsinálta. Én meg hagytam. Áprilisban elkezdtem a D kategóriát, aztán vártam, hogy vége legyen. Július 8-án levizsgáztam forgalomból, soha ilyen nehéz vizsgát...aztán vártam, hogy megjöjjön a teljesen tele lévő friss jogosítványom. Sajnos az ocsmányiroda kivárta a 3 hetet, így mire a jogsi megérkezett, pont lecsúsztam az utolsó júliusi GKI vizsgáról. Tehát vártam szeptember 9-ét. Ami holnap lesz. Ha sikerül, várom, hogy megérkezzen az igazolvány, aztán már csak azt kell várni, hogy munkát kapjak. Egyébként buszt vezetni tanulóként meglepően tanulságos volt. Mindehhez kaptam egy végtelenül türelmes oktatót, aki (szerintem) párszor lemondott rólam... :D ...bár soha nem említett ilyesmit, sőt sokszor megdicsért, persze aztán ilyenkor mindent elrontottam, amit csak lehetett. De mindegy is. Én nagyon élveztem... Nagyon bízom abban, hogy hamar kapok munkát, már kezdek "bekattanni" itthon. Arra gondoltam, hogy mégis elmegyek kamionozni addig, amíg nem lesz munkám. Bár ezt még nagyon át kell gondolni.... Szóval várok. Augusztusban azért sorsfordító dolog is történt, Papa rászánta magát, hogy kiköltözik hozzánk. Kicsit féltem, hogy vészeli át majd a költözést, a változást, az utolsó morzsát is elvette tőle a fia és az unokája. Szó szerint. Szegénynek semmije sem maradt. Gyakorlatilag hajléktalanná tették őt 87 éves korára. (...de ez egy egész oldalas történet, majd egyszer megírom...) Senkinek nem kívánom ezt. De most már lassan egy hónapja velünk van, jól érzi magát és olyan, mintha mindig velünk lett volna. Viszont velem valami nem stimmel. Újabban sokat sírok, megint bezárkózom a csigaházamba. És tudom, hogy ez hová vezet és azt nem akarom. Sokszor elindulok itthonról de a végén mégis itthon maradok. Nem tudom, mit tehetnék. Úgy tűnik, senki sem akar kirángatni ebből a mocsárból, amibe belesüllyedtem újra. Lehetséges, hogy sokan vagyunk lent? Ezért aztán várok. Várom, hogy munkám legyen, és akkor elmúlik ez a depressziós időszak. 2011 a várakozás éve....
